Hol tanulhat a gyermekem, ha SNI-is?

Nemrég voltunk vizsgálaton a fiammal, amikor megkaptuk az igazolást a saját nevelési igényről. Abban maradtunk, hogy ezzel az igazolással elmehetek a kiválasztott iskolába és kérhetek az igazgatónőtől egy befogadói nyilatkozatot. Így is történt, de azt a választ kaptam, hogy nagyon sok SNI-s gyerek jelentkezett már most és nem biztos, hogy fel tudják venni a fiam. Sajnos nem a körzetileg hozzánk tartozó iskoláról van szó, de személyesen már megbeszéltem az igazgatónővel, hogy mi abban a kerületben lakunk életvitelszerűen albérletben, amit tudok igazolni. Eddig ez nem okozott problémát. Mi tévő legyek? Köszönöm a segítséget!

Kedves Tímea!

Megértem a csalódottságát, mivel hivatalosan csak a körzetes iskolák fogadhatják a gyermekét, az az intézmény, amelyik ezen a körön kívül esik, szabadon dönthet arról, hogy fogadja-e gyermekét vagy sem. Nem kötelezhető az Ön által választott intézmény a gyermek fogadására, ha pedig több SNI-s gyermek ellátására is kijelölték, semmiképpen sem lenne szerencsés a létszám növelése sem az Ön, sem a többi SNI-s gyermek szempontjából, így szakmailag is indokolt a kérésük elutasítása. Javaslom, nézze át újra a körzetes iskolák listáját és az itt szereplő intézményekkel vegye fel a kapcsolatot.

A Hol tanulhat a gyermekem, ha SNI-is? bejegyzés először a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat jelent meg.